A szabadság fogalma az egyik legnehezebben megfogható, a legkönnyebben félreértelmezhető fogalmak egyike... Először is szokás a szabadossággal összekeverni, összemosni. Azt teszek amit és ahol akarok, mert megérdemlem, mert egyszer élek, meg hasonló hablatyok.. Egy kesze-kusza értelmezés, amiben nagyon el lehet tévedni, mert az nem derül ki belőle, hogy mi is az, amit megtehetek... s meddig is lehet elmenni... Én mégis úgy gondolom, hogy a szabadság egy nagyon tiszta helyzet. A határaimat, az univerzum törvényeit tiszteletben tartva, tudomásul véve, azon belül azt csinálok, ami jólesik... Tudom, hogy mindennek következménye van, s ennek ismeretében határozom meg szabadságom körének sugarát.. Ez nekem annyira ösztönösen működik, s nem okoz nekem semmi fejfájást... A dolog rákfenéje ott van, hogy mint szabad lelkületű ember, a másik emberben is tisztelem a szabad lelket, szellemet.. s feltételezem, hogy Ő is tudja meddig mehet el, hol vannak a határai... Feltételezem, hogy tudja nem illik belém rúgnia.. nem csupán emberszeretetből, hanem már csak azért sem, mert mint mindennek, annak is vannak, lesznek következményei... Nem veszem fel a kesztyűt, ha arcul csapnak... mert továbbra is tisztelem benne a szabad embert, aki feltételezésem szerint, tudja, mit csinál.... s tisztelem magam, hogy nem csúszok le övön aluli csatározásokba... De mit tegyek, ha ezt a hozzáállásomat nem értik??? Ha gyávaságnak tudják be!? Ha kihasználják passzív ellenállásomat?? Ha úgy gondolják, ezzel bármit meg lehet tenni!!?? Továbbra sem akarom vállalni a tanítónéni szerepét, nem akarok megtanítani senkit a szabad élet tiszteletére... de kialakult bennem valami keményebb hozzáállás, valami olyasmi, mint a keleti harcművészet... továbbra sem rúgok, harapok, de kivédem... Ha belém rúg, törjön bele a bokája :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése