a szabadságról.. megint..

Szabadság... szerelem... Milyen érdekes, hogy a szabadság után a szerelem ugrik be elsőnek. Persze, költőnk után szabadon .. és úgy tűnik neki is ez ugrott be elsőnek :) Sejtéseim szerint mindig is e körül a spirál körül lebegtünk.. De most érveljünk a szabadságról szerelem nélkül...pedig, a szabad.. az szerelmes.. szeretetteljes...
Voltak, lesznek elvárások, vallási tanítások, jogi megítélések, amik bizonyos kategóriákba szorítanak… Szükségesek?  Jó tudni mit szabad és mit nem. De amíg kívülről jön az intelem, ezt ne így, ne is úgy, de amúgy meg pláne ne... addig nem tudjuk megtapasztalni döntéseink következményeit. Addig mindig szükségét érezzük egy nád- vagy karmesteri pálcának, rendőrbotnak, dorgáló ejnye-benye mutató ujjnak... S ha az eltörik vagy elvész vagy átalakul :) akkor ott maradunk egyedül... Szabad az tud lenni, akinek nincs szüksége kategóriákra, pálcákra... Akinek belső igénye a norma, a szabadság, a tartás... így együtt...

Szeretet

A szeretetről sokat lehetne filózgatni... beszélni... de leginkább érezni kell azt. Jól érezni, jól szeretni... Na most megint belefutottam az úgynevezett kategóriákba, amiben nem is hiszek. Jól vagy rosszul... Ezek mind átmeneti fogalmak. Attól függ honnan nézzük... honnan látjuk... milyen korban élünk  stbstb. Valójában nem is erre akartam kilyukadni. A szeretetről akartam regélni. Sokan megírták, előadták, elénekelték, belehaltak, feltámadtak... de számomra a szeretetet a kutyák testesítik meg. Egy kis szeretet pamacsgombolyag, vagy akár nagyobb testű szőrös szív. Ők nem beszélnek, okoskodnak róla, hanem feltétel nélkül szeretnek. Lehet a gazda gazdag vagy szegény, gonosz vagy jó, szőke vagy barna, kövér vagy sovány, szép vagy ronda, vagy egyik sem, vagy mindegyik... a kutyus úgy szeret minket, ahogy vagyunk, szőröstül, bőröstül, feltétel, elvárás nélkül. Meggyőződésem, hogy azért születnek le, hogy megtanítsanak minket erre a "tudományra", erre az ősi, ösztönös érzésre.

szabadság rákfenéje

A szabadság fogalma az egyik legnehezebben megfogható, a legkönnyebben félreértelmezhető fogalmak egyike... Először is szokás a szabadossággal összekeverni, összemosni. Azt teszek amit és ahol akarok, mert megérdemlem, mert egyszer élek, meg hasonló hablatyok.. Egy kesze-kusza értelmezés, amiben nagyon el lehet tévedni, mert az nem derül ki belőle, hogy mi is az, amit megtehetek... s meddig is lehet elmenni... Én mégis úgy gondolom, hogy a szabadság egy nagyon tiszta helyzet. A határaimat, az univerzum törvényeit tiszteletben tartva, tudomásul véve, azon belül azt csinálok, ami jólesik... Tudom, hogy mindennek következménye van, s ennek ismeretében határozom meg szabadságom körének sugarát.. Ez nekem annyira ösztönösen működik, s nem okoz nekem semmi fejfájást... A dolog rákfenéje ott van, hogy mint szabad lelkületű ember, a másik emberben is tisztelem a szabad lelket, szellemet.. s feltételezem, hogy Ő is tudja meddig mehet el, hol vannak a határai... Feltételezem, hogy tudja nem illik belém rúgnia.. nem csupán emberszeretetből, hanem már csak azért sem, mert mint mindennek, annak is vannak, lesznek következményei... Nem veszem fel a kesztyűt, ha arcul csapnak... mert továbbra is tisztelem benne a szabad embert, aki feltételezésem szerint, tudja, mit csinál.... s tisztelem magam, hogy nem csúszok le övön aluli csatározásokba... De mit tegyek, ha ezt a hozzáállásomat nem értik??? Ha gyávaságnak tudják be!? Ha kihasználják passzív ellenállásomat?? Ha úgy gondolják, ezzel bármit meg lehet tenni!!?? Továbbra sem akarom vállalni a tanítónéni szerepét, nem akarok megtanítani senkit a szabad élet tiszteletére... de kialakult bennem valami keményebb hozzáállás, valami olyasmi, mint a keleti harcművészet... továbbra sem rúgok, harapok, de kivédem... Ha belém rúg, törjön bele a bokája :))

döntések

Jól döntöttem? vagy rosszul? Már a kérdés is "rosszul" hangzik.. Szerintem nem lehet sem jól, sem rosszul dönteni.. Arról döntünk, hogy erre vagy arra megyünk. S persze minden útválasztásunknak  megvan a maga következménye, ami lehet nehéz vagy könnyebb, igazabb vagy hamisabb, ilyenebb vagy olyanabb ... Minden választással a karmánkat, a jövőnket építjük. Én egy nagyon kesze-kusza, buja fának képzelem a döntések harcmezejét... ahol egy faágat választok, s azon mászok tovább... s ha járhatatlannak, vagy mászhatatlannak bizonyul, majom módjára átugrok egy másik ágra. Ha elég bátor vagyok hozzá :) Persze van olyan faág, ami erősnek, szép zöldnek, égbekiáltónak látszódik, s belekapaszkodva derül ki, hogy véresre dörzsöli a tenyerem, vagy recsegve-ropogva szakad le... vagy az ellenkezője is igaz lehet...  S minél inkább tudatosabban választok az ágak között, annál jobban vigyázok, hogy olyanra ugorjak, ami elbír, vagy ami feljebb visz :) S amin öröm másznom, kapaszkodnom...

csoda

Csodák nincsenek... de vannak :) Szerintem mindkét állítás igaz és egyik sem az. Hiszek a csodákban, ha azt nem csiribú-csiribá módjára várom. Én, Te, Ő... MI vagyunk a csoda. Kívülről hiába várjuk, ha bent nem indítottuk el a folyamatot. Hiába szedek csodaszereket, hiába megyek egyik gyógyítótól a másikig, aggatok magamra kütyüket, ha én nem teszek rendet magamban, ha én nem szülöm meg a csodát, a saját csodám. Nagyon kemény munka. Mély, belső utazás, izgalmas felfedezés... egy ima... és ha már mindent megtettem, lemásztam a gödör legaljára, körbenéztem, megtapasztaltam milyen "odalent", akkor felrugaszkodom...és elengedhetem a bajom, a vágyam, a terhem, az álmom... s várhatom, hogy a csoda beérjen és visszataláljon hozzám...S akkor egyszer csak tényleg csiribú-csiribá, "lőn világosság":))

egység

Minap a tó partján sütkéreztem... a ragyogó napba merítettem arcom... hagytam, hogy szemem befedje a vöröslő aranyos fátyol... lengedezett a szél. Öröm járta át lelkem.. a mosttal, a pillanattal,  a meleg nappal eggyé váló öröm. A szél lágyan lengedezett, simogatta bőröm... Mellettem vitorlázók készülődtek ki a vízre. S elkaptam egy mondatfoszlányt: Indulnak az adrenalin túrázók. Eddig bennem az adrenalin üldözők leginkább negatív érzéseket keltettek...Úgy gondoltam, hogy ez csupán a természeti törvények, az isteni természet elleni lázadás, öncélú határtologatás. Ahhoz hasonlítottam, hogy akár fel is mászhatnának a torony tetejére és "nem hiszek a gravitációban" csatakiáltással leugorhatnának onnan, s aztán placccs... hiszi, nem hiszi, de működik. Vannak törvények, amik hitünktől függetlenül, egyszerűen működnek. Na de a készülődő vitorlázókat szemlélve, beugrott egy új gondolat, egy új érzés. Valahol igaz az előbbi fejtegetésem. Is. S igaz az is, hogy a természettel, a nappal, a széllel, a gravitációval egybesimulni csak úgy lehet, ha beleolvadok, ha csukott szemmel beleugrok.... Semmi sem fekete vagy fehér... már megint :)

színház az egész világ

 "Színház a világ és színész benne minden férfi és nő." na igen, tetszik, nem tetszik szerepet játszunk, felhúzzuk Kati, Juli, Zsuzsi.. szerepét, a nőét, az anyáét, a szeretőjét. El kell játszanunk a ránk osztott szerepet s valahol mélyen érezzük, mintha valaki lesné minden lépésünk.. mintha a színpad előtt felállított hosszú sor padok közt nyüzsögnének tündék, angyalok, a nagy érdemű... Ezzel nincs is gond... Eljátsszuk tudásunk szerint a darabot. S amikor a függöny legördül.. megfogjuk egymás kezét, egymásra mosolygunk és meghajolunk... Ezután új szereposztás következik, vannak akik elmennek, s vannak, akik maradnak. A gond ott kezdődik, amikor a játék játszmává lesz, amikor nem tudjuk ki van az álarc mögött... amikor visszaüt, ha megmutatom magam, sebezhető arcom és szívem... Igen kell egy, legalább egy aki előtt vállalhatom magam úgy ahogy vagyok, "aki előtt nem kényszerülök önvédelemre." 

kövek..

Kövek egymás után.. sorban.. kacskaringózva... Juliska a meséből.. Milyen jó lenne, ha kikövezné az utat, az utam, amerre mennem kell... amerre mennem jó... Ezernyi Juliska dolgozik ezen... belső hangok, szívem suttogása, őrangyalok, sorsszerű véletlenek. Érezni érzem, hallani hallom az ezernyi hangot, de belevegyül sok egyéb.... a félelem hangja, a duruzsolók hangja, a minták és egyebek.... s elveszek az tengernyi zúgásban. S ilyenkor jó nekem belevetnem magam a saját tengerembe, ahol árral szemben, mellett úszom a bensőm hullámain. Becsukom szemem, s látom, amint a kékségben merülök, mint a delfinek, trillázok a tengerben... s egyszer csak felbukok, hallom hangom... s látom kikövezett utamat...