A szeretetről sokat lehetne filózgatni... beszélni... de leginkább érezni kell azt. Jól érezni, jól szeretni... Na most megint belefutottam az úgynevezett kategóriákba, amiben nem is hiszek. Jól vagy rosszul... Ezek mind átmeneti fogalmak. Attól függ honnan nézzük... honnan látjuk... milyen korban élünk stbstb. Valójában nem is erre akartam kilyukadni. A szeretetről akartam regélni. Sokan megírták, előadták, elénekelték, belehaltak, feltámadtak... de számomra a szeretetet a kutyák testesítik meg. Egy kis szeretet pamacsgombolyag, vagy akár nagyobb testű szőrös szív. Ők nem beszélnek, okoskodnak róla, hanem feltétel nélkül szeretnek. Lehet a gazda gazdag vagy szegény, gonosz vagy jó, szőke vagy barna, kövér vagy sovány, szép vagy ronda, vagy egyik sem, vagy mindegyik... a kutyus úgy szeret minket, ahogy vagyunk, szőröstül, bőröstül, feltétel, elvárás nélkül. Meggyőződésem, hogy azért születnek le, hogy megtanítsanak minket erre a "tudományra", erre az ősi, ösztönös érzésre.
